Egy ideje már le akartam cserélni az itthoni adapteres, olcsó egeremet, ezért kerestem helyette egy olyan Bluetooth chippel rendelkezőt, ami egyszerre két módon is képes a notebookomhoz kapcsolódni. A másik szempont az volt, hogy legyen rajta előre-hátra gomb is, és ezzel a két egyszerű szemponttal kikerestem a nagyjából legjutányosabb egeret, amit itthon találtam, ez volt a Xiaomi Dual Mode, nagyjából 4200 Ft-ért.
A(z) Xiaomi Dual Mode Silent 4 200 Ft -ért megvásárolható a gombra kattintva.
Egerekre szinte bármennyi pénzt el lehet költeni, gondoljatok arra például, hogy Razerekért vagy egy Logitech MX Masterért simán elkérnek 30 000 forintot. Nyilván, az egy másik kategória, mint a tesztalanyunk. Mivel nem volt szükségem ekkora tudásra, helyette megrendeltem egy Xiaomi Dual Mode egeret, amire nyugodtan mondhatom, hogy egy budget megoldás. A dobozolása viszonylag egyszerű, de nyilván túl sok mindent nem találtok benne az egéren kívül, maximum némi reklámanyagot.
A Dual Mode egér anyaghasználata szolid, nem ropog, nem nyekereg a felület, viszont a kinézete finoman szólva is álmosító.
A nagy feketeséget – vagy fehérséget, mert ebben a színben is kapható – csak egy pici LED bontja meg, ami vagy kék lehet vagy zöld, attól függően, hogy BT módban van, vagy pedig a 2,4 Ghz-es adapterre csatlakozik-e, ezt egyébként az aljába rejthetitek. Előbbi nagy előnye, hogy így nem kell 1 darab USB portot beáldoznotok, viszont azt vettem észre, hogy a Windows bluetooth-os eszközkeleése hagy némi kívánni valót maga után. Például alvó módból felélesztés után sokszor megőrült, és emiatt szaggatottan mozogott a kurzor, de ez a Microsoft és nem a Xiaomi hibája.
A kétféle csatlakozási mód arra is lehetőséget ad, hogy egyszerre két számítógéphez, például egy asztalihoz és egy notebookhoz használjátok.
Nagy szívfájdalmam, hogy 2 AAA elemmel megy, és nem akkumulátorról, ami maga a környezetszennyezés, mert majd feleslegesen kell kidobálni a telepeket. Arról nem is beszélve, hogy el kell érte menni a boltba, és nem csak feldugni a rágcsálót egy USB kábelre. Ha már megfordítottátok, érdemes átnézni a kis piktogramokat, amiket az aljára pingáltak. A zöld/kék kombóról már volt szó, a piros jelzésről viszont még nem, ez jelöli, ha a 2 AAA elem már lemerült, ekkor jöhet a csere.
A Xiaomi Dual Mode-on 6 gomb található,
bal és a jobb klikkért felelős, a görgő, az előre-hátra lapozás és a már említett módválasztó. A görgőt kifejezetten kellemes mozgatni, finom ellenállással dolgozik, minimálisat klattyan, ahogy forog, és a gumis felület is meggyőző. Az előre hátra lapozásért felelős oldalsó gombok a hüvelykujjamra esnek, ez ugyanis egy jobbkezes egér, és tudtommal nincs is belőle másmilyen kivitel. És itt kell egy kicsit beszélnem arról, hogy milyen egérfogásokat különböztetünk meg, mert abban biztos vagyok, hogy nem mindenkinek lesz a Xiaomi Dual Mouse kényelmes.
Alapvetően három kéztartást és ezek keverékét különböztetjük meg: karvaly, tenyeres, ujjbegyes.
Nagyjából le lehet képzelni melyik-melyik, de a legegyszerűbben úgy lehet őket leírni, hogy az elsőnél görbített ujjakkal nyomkodtok, a másodikban rásimuló tenyérrel, az utolsóban pedig laza, de elemelt ujjakkal, ahogyan ezen a linken is látható. Én a tenyerest használom, vagyis az egér nem lehet nagyon nagy, különben nem érem el megfelelően a gombokat az ujjaimmal. Ezzel nincs gond a Xiaomi Dual Mouse esetében, pont jó a táv, és mivel egy átlagos magasságú férfi vagyok, átlagos tenyérmérettel, ezért nálam magasabbaknak is jó lesz. Maga az egér eléggé lapított, a tenyér felé eső része pedig meredek, ezért itt „megakad” az kéz, vagyis az átlagos vagy hosszabb ujjúaknak kedvez. Összességében hosszabb távon sem fárasztó, de nem extra kényelmes darab.
Ami a klikkelés és a görgetés hangját illeti, az szinte alig hallható.
Sokan preferálják az ilyesmit, különösen munka közben zavarja a koncentrációt a hangos klattyanás, de játék közben sem feltétlenül ideális, főleg, ha valaki pihenni akar mellettünk. Mivel ez nem egy gamer egér, ezért utóbbi veszély kevésbé fenyeget, annak ellenére, hogy egész jó az érzékenysége, 1200 DPI. További érdekesség, hogy a „Dual Mode” nevet nemcsak a Xiaomi, hanem a HP is használja, amit megnézhettek ha rákerestek a szavakra. Természetesen az Alza kínálatában inkább az utóbbi cég termékei találhatók meg, de az egér szekció számtalan egyéb konkurenst is kínál.
A Xiaomi Dual Mouse pont olyan, mint szerettem volna, megy Bluetooth és 2.4 GHz-es WiFi dongle-n keresztül is. Mind a görgetés, mind a kattintás nagyon csendes, van előre-hátra gombja, és még olcsó is? Kellhet ennél több. Nem igazán, a 4200 Ft-ot teljes mértékben megéri.
A(z) Xiaomi Dual Mode Silent 4 200 Ft -ért megvásárolható a gombra kattintva.
Bulla Márton
Zoltan Hajos
Kata Baranyi