Minden forrás szerint 2024 végére tervezte a Nintendo az új Switch konzol megjelenését, azonban úgy tűnik már csak 2025 első negyedévében van esély erre.
Habár korábban a Nintendo minden partnerének azt jelentette, hogy 2024 utolsó negyedévében piacra kerül a Switch utódja, most több forrás szerint is változtattak az ütemterven. A japán nagyvállalat állítólag most már 2025 első negyedévében tervezi az új kézikonzol debütálását.
Több játékfejlesztő stúdió is aktívan dolgozik az újgenerációs gépre szánt játékain, amelyeket most már 2025 elején terveznek kiadni. Az Engadget szerint az egyik régóta várt első cím a Metroid Prime 4 lehet, ami továbbra is szerepel a Nintendo naptárában, ám pontos megjelenési dátumot még továbbra sem csatoltak hozzá.
Az új Switch konzol késéséről szóló pletykák azonban nemcsak a játékosokat, hanem a részvényeseket is rosszul érintette, az elmúlt 5 napban ugyanis 5%-ot zuhant a Nintendo papírok ára. Habár továbbra sem tudni konkrét dolgokat az új gépről, annyi biztosnak látszik, hogy a PS5 és az Xbox Series X grafikai szintjét célozták meg, illetve a szóbeszédek szerint visszafelé is kompatibilis lehet majd, így a Switch játékok is futhatnak majd az új konzolon.